TENGERÉSZ
Tizenhat évesen öltem először embert…
Akkoriban ez nem volt nagy dolog,
sokan voltunk, kik lettünk gyilkos fiatalok.
A háború tíz éve úgy telt el,
Hogy mikor leszállt a puskapor
A ravaszt rángató ujjunk
kártyáért nyúlt, vagy borért,
majd ha jött a parancs,
újabb emberi életért.
Huszonkét évesen
ott álltam, a győztes csatában
koszosan,véresen….
Elgyengülve estem össze….
Egy fiatal testre.
A holtest egy ifjú írnoké volt,
Úgy tizenkét éves lehetett…..
Másnap,mikor kihirdették a győzelmet,
Összecsomagoltam és
Elmentem matróznak….
Emlékszem, a szívemben félelmetes csend lett….
Mikor hajóra szálltam, a hatalmas óceán
Megannyi viharos fodrán
Megtalált az igazi magány.
Fekélyes lelkembe száműzött az Isten,
Mert odakint a vízen,volt időm gondolkodni,
Az elmúlt időkre emlékezni.
Már harminc felé jártam,
Mikor egy elhajlott éjszakában
Az alkohol keserű mámorában,
hason fekve az utcán,
a pocsolyában, melyben fejemet áztattam…
megláttam a gyermek arcát
és akkor nem a bortól, hanem magamtól hánytam
és szégyelltem magam
Azóta nem létezem….
Most itt vagyok,
Holnap máshol
És ha majd meghalok,
száz világ gyászol
talán a mélybe dobnak, talán földbe temetnek.
És azok kik meggazdagodtak rajtam És a hozzám hasonlóakon,
Drága pezsgőt isznak márvány asztalon
SZÍNHÁZ
Plüss a szőnyeg, a fotel,
a függöny selyem,
és mind mesél, mikor
nincs odabent senki sem.
Néma magányában
tenyér szagát várja a karfa,
a felmosott színpad
mocskos hátterében
ott áll a szajha.
Már felvette szerepét,
bérbe adta testét,
hogy a néző
pénzéért bearanyozza az estét.
Ha kell, ma este
mint görbeutca rongya
mossa fel a mocskot
és ha úgy hozza az élet,
vagy a rendező úgy ítéltet,
gyermeket altat,
életet teremt.
Ebben a világban, mely
elkezdődik már a ruhatárban,
mindenki a kupiban lakik
s csak madammok vannak,
meg persze a prostik.
Bordély ház e világ,
melyben boldogok a betegek
kik ezt a fertőt
pénzért veszik meg.
Izzadnak a sötétből kukkolva,
katarzisra készen
tisztulásra várva.
Ők a görbe utca
s a szajha teste
őket újra s újra megtisztítja.
Aztán mikor tenyerüket csapják
megtapsolva Kleopátrát,
könnyebbek lesznek,
megoldást kapnak,
köszönetet mondanak a napnak,
de a szajhára egy percet se' gondolnak,
némaságukkal harangot kongatnak:
EFFÉLÉT:
"Te! Szajha! ki a zuhanyzóban
emberré válsz, beteggé a rongyból,
hazatérve meglopott napodból
bűneidet tükrödnek zokogod
majd végig gondolod:
...holnap megint felmosod a
a színpadot,
a közepére ülsz,
elfogadod a pénzt
és a blúzod szépen lassan
megint kigombolod...."
Nem tudják a beteg emberek,,
hogy honnan valók.
Pedig a megcsaltak
ugyan onnan jönnek,
ahonnan a csalók..
PINCÉR
...elmondhatom, hogy
mosolyogva jöttem a világra
egyetlen percel a bűn előtt,
de születésem nyugodt hajnala
mégis a máglya magjába zuhant,
Lucifer lábasában főtt.
Mikor is végre kezem mozdulni
képessé lett
és a szakállas patás nem figyelt,
kiugrottam a zubogó kénből,
hogy megüljem a tort
és kiigyam kupámból a bort,
melybe őfennsége langyos hamut
és fekete földet kevert.
Emlékszem, az ég felé emeltem,
s mondtam, "Isten-Isten!"
Most meg itt vagyok.
Pocsolya alját kóstolom,
bódító italának borgőzében
halántékomat tépi
illanó fájdalom.
Remegő szemem
esténként
a talpát mosó vízben pihentetem
és onnan
- ahonnan már visszaút nincsen -
észre veszem,
már semmi és senki sem hiányzik nekem.
"Istenem! Bocsásd meg a bűnt
azon az úton, ahol az elmét
az emlék remegő hangja,
mint fület az utolsó sikoly,
el sohasem hagyja!
A tavasz illatát
s a magány harangjának
szavát, mely
- ha kell, ha nem -
muzsikál,
beszél, él s ha éhes,
- testet - húst és vért kiván."
MOST KELL
fényfolyóba fúlt az ég
gyászolok ma én is
könnyű léptű angyal szíved
megtáncoltat mégis
falevelek árnyjátéka
Holdasszony világa
szemedben lángol,
könnyen zár magába
gyermek vagy, szeretlek,
tudom gyermek vagyok én is,
mégis most akarlak szeretni
mert holnap meghalok én is.
KÁVÉHÁZI DAL
minden kávéház az én világom
a kis feketét én úgy imádom
mint a sétát az éjféli hídon át
mint remegő kis kezét mikor szája csókra vár
minden korty után lelkemnek álma
színez egy mosolyt az éjszakára
és a csók után szemének fény
onnan, a táncból száll fel az égre
kérem, a múló perc angyali szárnyán
repüljön hozzám, őt vissza várnám
és a kávéház éji csodája
jöjjön el holnap újra ha látja
kis keze remeg s ő csókra vár
az éjféli hídon ölel a csendes Dunán
KÍSÉRTÉS
mennyi bűbáj retteghet te benned
hogy mikor csak egy részét is
ha szabadon engeded
úgy repül felém
mint a liliom szirom ha
elszakad bimbójától
hogy még egy leheletnyi
mérget adhasson
mennyi parázs fér
egyetlen szál cigarettába
hogy füstje
egy életet tegyen tönkre,
még akkor is,
ha csupán látod
hogy testében izzik a vágy
hogy érezze
minden levegővétellel
téged pusztít tovább
én most sodortam egyet.
szárított liliomból
mert kívánja testem a bűnt
a mérget, a papír
érrágó vasfogát
ajkamhoz emelem
az öngyújtó kattan és
keblembe kergetem
szabadon hagyom
úgy ahogy én szeretem
mint gyilkost a kegyelem
hogy tegye a dolgát,
amiért Isten élni hagyja
az ördögnek poklát
mit megnyitott ma ismét
a nő, a kisértést teremtő
értelem, a szőke
az egyetlen igaz félelem
TOLVAJ
Tolvaj mód figyelem, némán,
hogy a függöny árnyjátéka
hogyan táncol az ágyán.
Kaput nyitott megvillanó combja,
mozdulni sem merek.
Nehezen, csendesen,
csontjaim roppanásai közül
az asztalnál ülve,
malmozok.
Takaró alatt,
remegve alszik a múltam,
álmának tollával írt sorok ezek.
Mint márványt a síromra,
szavaikat úgy teszik papíromra
az átjáróból kinyúló kezek
Tolvaj mód figyelem, némán,
hogy a függöny árnyjátéka
hogyan táncol az ágyán.
Mint nyelvének szeretője,
a csokoládé, kéjjel arcomon
délidőben, kábulatban,
a sivatagban, a forró homokon,
olvadok, olvadok
oázisra várva,
hogy kegyelemmel borítson el
élettel teli, puha ágyékának
ölelő játéka.
Takaró alatt alszik a múltam.
Párnára hajtja fejét idegen tájon,
porzóiból életét hinti s
pihenteti lelkét emlékezve, fájón.
Sejti Ő, tán tudja is, hogy
testében mindenhová eljutok és
emlékét millióra tépve, magamnak
boldogan tovább hazudok.
Tolvaj mód figyelem, némán,
hogy a függöny árnyjátéka
hogyan táncol az ágyán.
DUNA
az öreg Duna most is álmodik
a jég alatt új tavaszt remél
áttörne ha kell minden falat
mert Ő már a haláltól se fél
a magányos csónakon
a várak, paloták fényein
párocskák léptein,a víztükör
csendesen meginduló fodrán
ringatózó hajón, a kikötőben
a selymes, "egyszer volt" hajnalon
szerelmeskedő szitakötők
kelnek életre a nagy mese folyamon
egy tangó, egy keringő
vagy grand pié elkárhozása,
a mesébe illő álomszerep
égi áldomása
a homályos alakok,
a füstös talponálló ellibbenő tánca
a jéghideg márvány és a bálvány
viharvert, édes románca
mind ott álmodik a hullámtakaró alatt
várja az új tavasz simító kezét
ami ha eljön, senki sem lesz,
ki elveszítse a reményt
de ahhoz még ébredni kell
újra nevelni a régi hadat
felébreszteni a tiszteletet
hogy ismét együtt döntsenek,
döntsenek le minden falat.
UGYAN AZ
Ugyan az a kéz simít, ami elkísér
Ugyan az a hang ígér, ami elítél
Ugyan az a szem sírja, ami elfordul
Ugyan az a nap mondja, ami ellopja
A pillanatot a színpadon…
Ahol elmondhatnám, hogy jó nagyon
az egyetlen apró kis mozdulat
ami ha nekem szól, mint a bódulat…
Úgy kábít, úgy csábít, úgy szédít el,
ahogy nem képes más, csak aki bennem vész el…
Hát ne mondja senki, hogy nincs hitem
Hiszen, őt erősen is csak én hiszem
És nem tudja senki, hogy mi az a bűn,
ami kettőnk közt sziklaként mindig ott ül
és az ész játék, ami a gyilkosunk,
lábbal tiporja minden gondolatunk
Mikor a szenvedély tombolna gondtalan…
Mikor a repülés lehete végtelen…
A kéz simít…elkísér
A hang ígér…és elítél
A szem sír…és elfordul
A nap elmondja…
És ellopja.
KIRÁLY-KIRÁLYNŐ
Király és királynő isteni pár, újra nem teremthető
Ők a villám és az édes szerelem
A végzet és a kegyelem
Ők a minden
A kezdet és a vég
Így szólt a mese réges-rég:
Királynő áll a várfalak előtt
Angyalokat hozott egy egész hadat
Végigvonul az utcán a szó
A hír megrenget minden falat
Ekkor odabent a várakozás
Elnyeri végre minden jutalmát
A termekben ahol eddig csend lakott
Angyalok laknak majd, boldogok
Király és királynő isteni pár, újra nem teremthető
Ők a villám és az édes szerelem
A végzet és a kegyelem
Ők a minden
A kezdet és a vég
Így szólt a mese réges-rég:
A király a trónjánál áll
Egyedül, ma utoljára már
Kezével int és nyílnak a kapuk
Virágba borul a szürke vár
Ragyogás járja át a háza
A királynő szeme mindenki felett…
Ők hozzák el újra a Napot
Ők nyitják meg újra az eget
Király és királynő isteni pár, újra nem teremthető
Ők a villám és az édes szerelem
A végzet és a kegyelem
Ők a minden
A kezdet és a vég
Így szólt a mese réges-rég:
Ketten lesznek, kéz a kézben egyek
Ahogy a test és a lélek is egy lett
Ők teremtik meg a holnapot
Ők lesznek a hallhatatlanok
Király és királynő isteni pár, újra nem teremthető
Ők a villám és az édes szerelem
A végzet és a kegyelem
Ők a minden
A kezdet és a vég
Így szólt a mese réges-rég:
Ők a minden
A kezdet és a vég
Ahogy a mese szólt réges-rég:
A VICC
Egy nap majd szembe jön
a mosoly az utcán.
És akkor talán
a talány
szememen át
rámutat az igazságra.
Én kezdtem.
Ő a mókát, a kacagást,
csupán
visszadobta rám.
A vicc én vagyok.
Belőlem született,
mikor gyermekként
csodáltam az eget
és keresztbe tett kézzel
magamba zártam
első halálom napján.
A mosolyt,
a boldogságot akartam.
A kék eget figyeltem
és beleszerettem.
Én csak álmodoztam,
a viccet akartam,
de sorsommá tettem.
Az ő szívén,
az ő szemében,
most itt van
utolsó halálom.
Tekintetében az ég,
ragyogva, kéken
zokog a mélyben
úgy, ahogy
mindig is volt,
kéz a kézben.
Pokol és Mennyország
NEM ÉRTITEK - NUN LU SAPITI
Nem értitek az én szerelmem.
Nem értitek, tőlem mit kívántok.
Nem értitek, mikor sírok, mit érzek.
Eljött a pillanat és nem mutatjátok.
Lelkemet ördögi láng éri el.
Eljött a pillanat és nem látom.
A halál mennyei fényt nem talál.
Mert a szerelem, nem Istenre gondol.
Elmúlt az élet s én még valamit kérek,
Hitetekért támadjon fel a remény.
Bűnben élni a szerelmet ne engedjétek,
És ti lesztek nekem a víz és a kenyér.
Nem értitek, mikor sírok, mit érzek,
Eljött a pillanat és nem mutatjátok.
ÉJJEL A HOLD – NOITE E LUAR
Éjjel a hold
Énekelt egy mesét
Kérte fogjam meg fény kezét
tartsak vele
szép volt minden szava
rólad szólt a mese
tündérvilág szívéből
szólt akkor a dal
és idebent
fészket talált a fény
A holdról ragyogva érkezett
Költözött belém
Akkor megérkezett
Élet és a remény
Angyalok hozták nekem el ezt a költeményt
Úgy az élet ahogyan a halál
Nélküled nem talál
Veled létezem én
És a fényed mikor életet ád
Akkor éjjel a hold
Újabb dallal mesél
Boldog az ég
Mert őrzöd gyermekét
Szíved fészkében neveli fel
Áldott leszel
Hallgasd, élet mesél
Énekel új mesét
Mikor a hold éjjel
Ablakunknál dalol
